Helyes, cuki, szexy...

CSS Codes
OMG!!

Sal Coz Costa

2012.11.29. 19:36, Helena


Hogy mi az amivel még büszkélkedhet a My Darkest Days a jó számain és Reid-en kívül? Hát Sal az. :D A vicces, aranyos, és a rajongókkal nagyon barátságos Sal. 
Sal 1986-ban született (26 éves), ő volt a 3. gyerek a családjában, ráadásul két lány tesója van. Elsőként zongorázni tanult meg, amit eléggé korán kezdett (4 évesen), majd a rajz tudását fejlesztette, a szülei még külön órákra is járatták ahol fejleszthette magát. Később azonban a húgától átvette a rock n 'roll imádatát. 8 évesen kapta meg az első gitárját, azzal a céllal hogy ő rock sztár lesz, a húga pedig fura hajakat vágott neki, ráadásul abban az időben csináltatta a fülbevalóit is, amitől a szülei kiakadtak. :D 10 évesen gitár leckéket vett egy 80-as évek blues gitárostól Frank Cosentino-tól. Fiatalon olyan kart lenni mint Kurt Cobain. 16 évesen tetováltatta először magát. Egy csomó hangszeren tanult: Flamenco gitáron, jazz gitáron. De jobban szerette a Flamenco gitárt. Egyetemre járt, de a zene miatt abba hagyta.
Egy lehetőség miatt annyit idegeskedett és depressziós lett hogy kórházba került, de szerencsére egy barátja lelket öntött belé. :)
Az igazi neve Salvatore Costa. :)
Már 2009 óta a My Darkest Days gitárosa. :D Jelenleg Kanadában él (ahogy a többiek is).
A rajongókkal nagyon közvetlen, kedves és aranyos, mindenkivel megtalálja az összhangot. Jelenleg foglalt srác!

Ha be akarod jelölni Facebbok-on: Cal Coz Costa

  

Itt egy szám a My Darkest Days-től. :)

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Boys, boys boys..


Kockás has, szép szemek, csábító mosoly... ezektől és még sok mástól lehet szexy egy srác! Imádjuk ahogyan mosolyognak, beszélnek, pózolnak, viccelődnek. Nem tudunk betelni velük! Épp ezért, mert imádjuk őket, létrehoztam ezt az oldalt ahol bemutatok nektek rengeteg szexy srácot . Itt megnézhetitek őket, megtudtok róluk pár dolgot és pontozhatjátok is. Jó nyálcsorgatást! ;P

OMG!! - angyal bőrbe bújt démonok

Ajánlj srácot és bandát - ha ismersz szexy srácot vagy jó bandákat

Pasi és banda nyilvántartás - ki volt eddig

Csak ésszel... - chat

Elite és top - cserék

Site - oldal dolgok

Log in - csak nekem

 

 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!